A holnapi nap nagyon izgi lesz. Végre elkezdődik a várva várt kemó. Szépen bejelentkezem reggel a Honvédban, majd irány a laborvizsgálat és a koronateszt, aztán befekvés az osztályra és szép nyugodtan várom a csütörtököt amikor is bekötik majd az első infúziómat és megindulnak a fincsi kis koktélok. Jó lesz? Nem. Hogy-hogy nem? Úgy, hogy nem így lesz. Mi van?

Az van, hogy nem mennek simán a dolgok. Mondjuk eddig sem úgy mentek, szóval nagyon is beleillik a mostani eset a sormintába. Aki rendszeresen olvassa a blogot az talán már pont annyira nem lepődik meg semmin mint én. Mondjuk annyi előnyötök azért van, hogy ezek a csuda dolgok legalább nem veletek történnek. Mondjuk őszintén remélem, hogy soha nem is fognak. 

Szóval felhívtam ma a dokibácsit, hogy beszéljünk, mert holnap lenne esedékes a bevonulás és tisztázzunk néhány nyitott kérdést. Na nem vette fel a telefont. Volt már ilyen, nyilván dolga volt, majd visszahív. Vagy ha mégsem, majd megpróbálom később. Az első verzió jött be, alig több mint húsz perc múlva csörgött a telefonom. Szokásomhoz híven most is párbeszéd formában mutatnám meg, hogy mi történt, de most egy kicsit mégis másképp lesz.

Üdvözlöm Reinhardt úr, látom keresett, de ma én is akartam már hívni. Történt valami?

És idáig írom le, nem tovább. Nyilván sejthetitek, hogy komoly oka van annak, hogy nem osztom meg veletek a beszélgetést, a miérteket, csak a végeredményt. A végeredmény pedig az, hogy kb. két hetet halasztódik a kezelés. Persze felmerülhet bennetek, hogy többször olvashattátok tőlem, hogy mindent megírok nyíltan és őszintén és ez most ennek teljes mértékben ellent mond. És nem fogok veletek vitatkozni, mert tényleg ez a helyzet. De alaposan átgondoltam a jelenlegi szitut, a körülményeket, a lehetséges kimeneteleket és arra jutottam, hogy egyszerűen nem mondhatom el, hogy mi az ábra, mert kifejezetten így érzem helyesnek. Még akkor is így lesz ha ez némi arcvesztéssel jár. Egyébként aki ismer az tudja, hogy nálam ilyen nem nagyon fordulhat elő. És most mégis. 

Viszont rengetegen követitek, hogy mi történik velem. Sokan aggódtok, féltetek, izgultok értem. Számtalan levelet, üzenetet, telefonhívást kaptam, amiben sok sikert és kitartást kívántok holnapra. És veletek nem tehetem meg, hogy ne írjam legalább azt le, hogy nincs holnap indulás, van még kb. két hét izgulnivaló a kezdésig. Kérlek, érjétek be ennyivel. Tudom, hogy ez a poszt így konkrétan szar és hiányos, de sajnos ez van. Nem így terveztem. Az vigasztaljon mindenkit, hogy még így is nekem a rosszabb. Hehe. Nemsokára találkozunk.

Addig is, ne feledjétek:

Keressétek, kövessétek, lájkoljátok a Ráktérítő blog Facebook oldalát, hogy elsőként értesülhessetek az új posztok érkezéséről, és elérhessetek olyan tartalmakat, amik itt nem jelennek meg! 

 Klikk ide