KÜZDENI MINDIG, FELADNI SOHA

RÁKTÉRÍTŐ

RÁKTÉRÍTŐ

#22 Második menet

Küzdeni mindig, feladni soha

2020. június 18. - gyorsan1974

A vidám kis lányregényem előző részében írtam arról, hogy iszonyatosan rossz és nehezen feldolgozható volt az elmúlt időszak a tehetetlenség miatt, és két hete végre visszaüthettem egy keményet. A tegnapi nap lepörgött a második menet és bátran állíthatom, hogy rendesen beleálltam a dologba és ott ütöttem a fenevadat ahol értem. Persze kaptam én is pofonokat, de szerintem minimum többségi pontozással lehoztam ezt a menetet is. A meccs negyedén túl vagyok.

De mielőtt elmesélem hogyan zajlott a mostani etap, megosztom veletek, hogy mi történt az elmúlt két hétben, mert azért volt néhány említésre méltó dolog. Talán emlékeztek, hogy a hazaérkezésem csodálatos volt, a közérzetem elfogadható, a kemó estéjén megjelenő láz, vesefájdalom és rosszullét elmúlt. Jól hangzik nem? Szerintem is. Szép csendesen lecsorgott a nap, majd eseménytelenül indult a szombat is, de ez nem maradt így sokáig. Késő délután felé elkezdett meglehetősen fájni a gyomrom, a gyomorszájam környéke. Olyan éles, kést benne forgatós fájdalom volt. Aztán elkezdtem felfújódni, majd jött a mellékhelységbe rohangálós periódus. Nem tudom mi a franc lehetett, ugyanazt ettem mint a család, de senkinek semmi baja nem volt, így kevés esélye van annak, hogy elcsaptam a hasam, főleg úgy, hogy még csak hányingerem sem volt. Ebben a szellemben pörgött le a vasárnap is, amikor egyszer csak baromira elkezdett fájni az alkarom is. Mondom csak megnézem már, hogy mi van. Felemelem a kezem és akkor veszem észre, hogy fél tenyérnyi részen rendesen kék-zöld (nem, nem lila) a vénám körüli rész. Mondom jajj. Aztán észreveszem a csomókat. Azon a környéken ahol csepegett belém a koktél begöbösödött egy pár centis szakaszon a vénám. Mondom fasza, tuti trombózis. Írtam N-nak, hogy mi az ábra, mondta, hogy no para, neki is volt hasonló. Kicsit megnyugodtam. Aztán persze nem sokkal később kiderült, hogy kicsit figyelmetlenül olvasott és átsiklott a becsomósodott részen és hát persze, hogy olyan már nem volt neki. Na most már biztosan trombózis. Aztán telt-múlt az idő és a fájdalom elkezdett vándorolni, feljebb kúszni a karomon. Tudjátok, az a fajta éles, égő fájdalom. Tuti trombózis, éjjel álmomban majd jól elvándorol a szívemig, vagy az agyamig, ott jól elzár mindent, aztán reggel már fel sem kelek. És mielőtt félhangosan kimondanátok, hogy de hülye vagyok, meg mi a faszért gondolok ilyeneket, próbáljátok meg egyetlen pillanatra a helyembe képzelni magatokat. Na ugye, hogy ti is paráznátok. Emellett természetesen továbbra is zajlott a "gyomor és nem túl szilárd barátai" című show. Mély melegség érzés és boldogság telepedett rám ezek hatására. Ja, nem.

Hála Istennek felébredtem hétfő reggel. Mondjuk a helyzet változatlan volt. Majdnem. A fájdalom feljebb kúszott, most már a felkarom közepe felé is égett a vénám mint a picsa. De örültem, hogy legalább hétfő van, mert így fel tudtam hívni a dokibácsit. Felvette a telefont, szépen elmondtam a két panaszomat. Azt mondta hogy a széklet issue simán lehet a kemó hatása, gyakran előfordul. Mondjuk ha nem jön rendbe rövidesen, vagy sűrűsödik a dolog akkor eléggé gyorsan mintát kell venni és ki kell tenyészteni mert minden szar veszélyes lehet rám. Minden szar. Érted, hehe. A véna dolog kicsit rázósabb, de az sem vészes egyelőre. Mondta dokibácsi, hogy azért így nem kezdene még el erős véralvadásgátlókkal kezelni, valószínüleg jól begyulladt, kezdjem el Lioton géllel kezelgetni a borogatás mellett. Hja és legközelebb kapok szteroidot a kemó mellé, mert az védi a vénám. Azért nem kaptam már az első alkalommal is mert a szteroid nyomja felfelé a cukrot, egy cukorbetegnél meg az nem annyira szerencsés. T kollégám szokta kiváltani a gyógyszereimet, így most is őt kértem meg. Másnap autóba vágtam magam és elmentem a cuccért és jól bekentem a karom. Hát mit ne mondjak, minden várakozásomat felülmúlta a kenőcs. A fájdalom percek alatt enyhült, elég volt naponta háromszor kennem és könnyen elviselhető lett a dolog. Három-négy nap folyamatos használat mellett szinte teljesen megszűnt a kékülés-zöldülés (nem, még mindig nem lila) és a fájdalom is már csak alkalmanként jelentkezett, akkor is csak picinkét. Azóta a helyzet napról-napra javult valamelyest, de persze még a mai napig is vannak göbök, bár már kisebbek. A másik probléma 75%-ban megoldódott. Napközben, este, éjjel oké, de a reggel az még problémás. Majd meglátjuk.

Nagyon fontos történése volt még a hétnek, hogy a csodálatos Ferencváros a bajnokság vége előtt három fordulóval megnyerte története 31. bajnoki címét. Egyébként Európában csak 12 csapat van aki ennél többször hódította el hazája bajnokságának első helyét. Ráadásul dupláztunk, szóval megvédtük a tavalyi címünket. Nagyon jó előjel ez egy nappal a kemó előtt. Sok plusz erőt adhat, az ember már eleve egy kicsit győztesen megy így a csatába. 

fradi.jpeg

De az esti meccs előtt még várt rám egy vizit a Honvédban. Csakúgy mint legutóbb nyolc előtt előtt már a kórházban voltam, zsebemben a két héttel ezelőtt kapott beutalókkal. Nagy meglepetésemre nem volt kb semmilyen sor, mindössze hárman vártak a bejáratnál előttem. Két perc alatt bent voltam. A kötelező körök után első utam a covid teszt miatt a földszintre vezetett. Pikkpakk bent voltam, de most picit másképp zajlott mint legutóbb. Először a torkomon nyomták le a pálcikát. A múltkorival ellentétben most jó mélyre ment, kicsit megöklendeztetett. Utána az orrom jött. Megint csikált? Mint a gép, de elhatároztam, hogy most vezér leszek és nem trollkodom szét a mintavételt. Nagy meglepetésemre a másik orrlukam már nem kellett a dokinéninek, így el is bocsátottak. Most is semmiség volt az egész. Ezután fel az elsőre, jöhet a vérvétel. Itt sem várakoztam két percnél tovább, már ki is írta a sorszámom a behívó. Bementem, leültem és két mondat után éreztem, hogy baj van. A néni kedves volt, de nagyon lassú, nagyon határozatlan és ez nem jelent jót. Elővette a tégelyeket, a tűt és kisebb vacillálás után szúrt. Kicsit matatott, majd mondja, hogy hol a vénám? Az előbb még itt volt. Mondom neki, hogy mi lenne ha hagynánk a francba és megnéznénk a kézfejemet inkább. Erre azt mondja, hogy adjam a jobb karom és ott megpróbálja. Mondom, hogy biztos nem, ott a bal kezem, szúrja meg a kézfejem. Szerencsére nem ellenkezett, és itt sikerrel is jártunk. Amikor kész lettem, két helyen véreztem a bal kézfejemen és a karomon, de csak egy jobb kezem volt, hogy leszorítsam őket. Logisztikai rémálom, hehe. Ezután kíültem és pár percig szerencsétlenkedtem, aztán átsétáltam a hematológiára, hogy megvárjam dokibácsit. Fél kilenc volt ekkor. Írtam sms-t, visszaírt, hogy meeting után jön. Természetesen tudtam, hogy fél tíz-tíz előtt ez nem fog megtörténni. Ennek ellenére én mégsem akartam egy órával később érkezni, mert akkor már akár egy órás sor is előfordulhat a Honvéd előtt és akkor elkések. Inkább várok egy órácskát, de rám ne kelljen várnia a dokibácsinak. Közben még annyi történt, hogy iszonyatosan levert a víz a vérvételkor. De szó szerint olyan voltam mintha lezuhanyoztam volna. Átázott teljesen a pólóm, fáztam mint a kutya. Így azt találtam ki, hogy levettem a pólóm a folyosón, majd felhúztam a cipzáros melegítőfelsőm. Ez így komfortos lett. Ez az alkalmankénti baromi erős izzadás egyértelműen a rák velejárója, stresszhelyzetben különösen előjön. Nem szeretem.

Dokibácsi megjött fél tíz felé, kiosztott néhány beutalót a többieknek, majd behívott a rendelőbe. Rögvest az elején mondom, hogy ne haragudjon, de nincs rajtam póló, mert csurom víz lettem és csak így egyszerűen egy melegítőt húztam és.... Mondja, ne, ne szabadkozzak, neki így sokkal egyszerűbb megvizsgálnia, kapjam le nyugodtan. Köszönöm, lekapom. És ekkor olyat láttam és ő olyat látott amit szerintem még korábban egyikünk sem. A teljes felsőtestem zöld volt. Az izzadt testemre milliárd apró zöld szösz ragadt a pulcsiról, hehe Parádésan néztem ki. Kedves volt a szakember, nem röhögött ki, pedig lett volna miért. Átbeszéltük, hogy mi történt az elmúlt két hétben, majd alaposan megvizsgált. Közben elkészült a véreredményem is, alapvetően oké volt, semmi extra kilengés. Szóval mehet a kemó, holnap tíz felé jelentkezzek fent az osztályon. És igen, nem kellett aznap felmennem és befeküdnöm mint legutóbb, mert vállaltam az önkéntes otthoni karantént, így a covid teszt után hazamehettem. Annyi van még, hogy azért hoztuk egy nappal előbbre a procedúrát, mert dokibácsi szerdától egy hét szabin lesz és nem akarta másra hagyni a vizsgálatomat. Kedves tőle. Egyébként különböző okokból kifolyólag a jövőben keddenként lesz a labor és a vizsgálatok és csütörtökönként kell befeküdnöm a kemóra.

Eljött a szerda, tíz felé megérkeztem a Honvédba és az első meglepetés, bumm, nyitva van a büfé! Nagyon megörültem neki, vár az imádott májas szendvics, de aztán gyorsan rájöttem, hogy nem kockáztatok, nem állok be egy csomó ember közé egy kis helyiségbe, így győzött a fegyelem. Felmentem hát az osztályra, már vártak. Az ágyam még nem készült el, így kiültem a váróba. Kb. másfél óra múlva birtokba vehettem a helyem. És itt a második meglepetés. G volt a szobatársam akivel két héttel ezelőtt együtt voltunk az ötösben. Biztos emlékeztek, a kedves, segítőkész korombeli srác. Meglehetősen megörültünk egymásnak. A szobában lévő harmadik szakembert rövidesen hazaengedték, így gyakorlatilag ketten maradtunk. Parádés. Elkezdődött a protokoll. Megvizsgált a dokinéni, alapos és kedves volt, majd adott két aláírnivalót. Mondom lassítsunk, szeretném elolvasni. Azt mondja, ööö, semmi akadálya, itthagyja. Mondom köszönöm. Jött a nővérke, ő is hozott egy papírt. Ez volt a betegfelvételi. Az általános állapotomról és jellemzőimről kérdez. Most viszont nem kérdezett, hanem azt akarta, hogy én töltsem ki. Mondom ebben nem lesz köszönet, hehe. Kitettem magamért. Csak pár példa: kérdezte a papír a nevemet és, hogy hogy szólíthatnak. Odaírtam, hogy Norbikám, vagy kedvesem. Soha senki nem hívott később kedvesemnek. Akkor miért kérdezték, hehe? Szerveim felsorolásánál például, szeme? Kettő. Bőre? Puha, bársonyos. Ilyenek. Mondjuk betalált a dolog, mert jót mosolyogtak rajta, szerintem szerettek érte. Persze egy csomó válaszomat átjavították. Gondolom két hét múlva már nem hagyják rám a kitöltését. Nade a másik papír érdekesebb volt. Szerintem az első kemó előtt kellett volna aláírnom, mert egy kemó belegyező nyilatkozat volt, amin egyébként felsorolják a mellékhatásokat is. Borzasztó olvasmány közvetlen a kemó előtt. Mélységesen megértem, hogy nem nagyon mondják el, nem olvastatják el, a legtöbb embert ez durván elriasztaná a kezeléstől. Persze azt is tudták, hogy én elég felkészült vagyok, és amit nem tudtam azt megkérdeztem. De azért idézek egy mondatot belőle, csak úgy az íze kedvéért. "Tudomásul veszem, hogy a gyógyszeres infúzió legóvatosabb és legszakszerűbb adásakor vagy azt követően az érfal megrepedhet és a hatóanyag a környező szövetekbe jutva lassan gyógyuló, fájdalmas szövetelhalást okozhat, mely az esetek egy részében csak műtéttel gyógyítható." Na, fincsi? Aztán volt egy rész, ahol hozzájárulok ahhoz, hogy ha a kemó közben meghalok, akkor két órán belül táviratban értesítsék az általam megjelölt hozzátartozót. Persze tudom, hogy ezeknek a doksiknak komoly értelme van és nincs is vele semmi problémám, de higgyétek el, hogy kicsit kizökkenti a felkészült embert is. Na ezek után nem sokkal meghozták a branült. Mondom a nővérkének, hogy ne szúrjuk a könyökhajlatomat, próbáljuk meg az alkaromat vagy a kézfejemet. Azt mondja ott ő is jobban szereti. Megörültem, odaadtam a jobb karom és hopp, már bent is volt. Elsőre, egy másodperc alatt. No fájdalom, no küszködés. Megkínáltam a nénit almáspitével. Mindenki boldog volt. Ezután jött az első koktélt, ami nagy döbbenetemre a múltkor harmadikként kapott rettenetes, de szép sárga doxorubicin volt. Mondom a nővérkének, rosszat hozott, nem ez az első. Azt mondja, ő nem ért hozzá, neki azt mondták, hogy ez az első. Mondom ha ez, hát ez, hadd jöjjön. És jött. Sima liba. Viszont amikor lecsepegett, majd bekötötték a másodikat, elmentem pisilni egyet. És baromira megijedtem, mert erősen véres volt. Aztán beugrott, hogy N mondta, hogy ettől  a cucctól lehet pirosat pisilni. És tényleg. Vissza az ágyba, szépen sorban jöttek a löttyök. A legutolsó mellé bekötöttek egy fél literes sóoldatot is amibe szteroidot is tettek és ezt végig adták a dacabrazine mellett egyidejűleg. Ezzel óvták a vénám. Időközben hozták a vacsorát és én baromi éhes voltam. De normális ember nem eszik kemó közben, mert lehet ott bármi. De ki mondta, hogy én normális vagyok? G megcsinálta a szendvicsemet, és ott fekve belakmároztam. Lekísértem négy-öt almáspitével és rögtön szebb lett a világ. Bíztam benne, hogy pár óra múlva sem lesz ez másképp, hehe. Összesen öt és fél órát csepegett a cucc, lassabban jött le mint először, pedg három és fél órára volt tervezve. Így sikerült. Viszont nem lettem igazán rosszul tőle, nem lázasodtam be. Kicsit émelyegtem, gyenge hányingerem volt, de azt elfojtottam a maradék két almáspitével. Aztán megjött az a fura testérzés, elkezdett zsibbadni a szám és a nyelvem, kicsit elgyengültem. De ez nekem simán belefér. Este még hallgattam egy kis zenét (Best of régi Pokolgép), aztán nyugovóra tértem, mert nagyon fáradt voltam. Aztán jött a bruál izzadás. kétszer pólót kellett az éjjel cserélnem. Ezen kívül 30-40 percenként jártam pispilni. Szóval nem aludtam jól. Viszont annál jobban keltem reggel fél hatkor, amikor is jött a jóreggelt, a lázmérés. És most nem volt vérvétel. Mondták, hogy rendben vagyok, hazamehetek. Valamivel kilenc után ez meg is történt. Fasza érzés volt.


img_0755.jpeg

Itthon persze megint nagyölelés, rajz és kiírás várt a bejárati ajtónál, szóval jó volt hazaérni. Aztán együtt a családdal, kicsi játék a gyermekkel még lefekvés előtt, aztán ebéd és utána éreztem magamban annyi erőt, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Mert már tegnap voltak akik kérdezgették, hogy mikor lesz már a következő. A türelmetlen mindenüket, hehe.

Annyit még le akarok írni, hogy amikor elolvastam azt a beleegyező nyilatkozatot kicsit szarul éreztem magam, majdnem megindultam lefelé, de aztán szerencsére eszembe jutott, hogy nagyon szerencsésnek érezhetem magam. Rákos vagyok? Az. Ez nagy szerencse? Kurvára nem. Az viszont igen, hogy a sok szar közül még az egyik leginkább gyógyíthatót sikerült bekapnom. Az is nagy szerencse, hogy a keményebbnél keményebb kemók közül az egyik enyhébb fajtát kell a szervezetemnek elviselnie. Aztán az is órási szerencse, hogy a Honvédban kezelnek, hogy ez a doki kezel, szerintem millió rosszabb helyen és rosszabb dokinál köthettem volna ki. Aztán engem várnak otthon, sokaknak sajnos senkije nincs. És a ami még rettenetesen fontos, hogy végre harcolhatok, Végre fegyvert ragadhattam, és végre támadhatok. Nagyon élvezem ezt a helyzetet. Félreértés ne legyen, kemót kapni kurvaszar, nem várom a következő alkalmat, de valahol mégis. Mert minden alkalommal amikor kemót kapok, gyakorlatilag én ütöm, verem, csépelem, fojtogatom, írtom ki ezt a szemetet a szervezetemből, és ez élvezetes.

És ha olyan helyzetben vagy mint én, nagyon fontos, hogy találd meg a saját pozitív pontjaid a betegségedben, mert hidd el, hogy vannak. Még akkor is, ha történetesen negatív hatása több van, vagy úgy érzed, hogy több van. És ha a kemó szar, ha a kemó fáj, próbálj meg arra gondolni, hogy nem a kemó bánt téged, hanem te bántod a rákod. Nem téged üt a szer, hanem te ütöd az ellenséged. Talán ha ezt az ember tudatosítja magában, könnyebb elviselni. És tudom, hogy ezt könnyebb mondani mint megvalósítani. De muszáj megpróbálkozni vele. És ha ez sem segít, írj rám nyugodtam, talán tudok pár okos ötlettel, jó szóval tenni valamit, hogy könnyebb legyen.

Szóval túl vagyok a másodikon. Tudom, hogy nem lesz egy sétagalopp és lesz még rosszabb is. De leszarom. Kiírtom. Ahogy Cs. R. mondta mindig, vezérnek kell lenni.

 

Legkésőbb két hét múlva új poszt. Addig is:

Keressétek, kövessétek, lájkoljátok a Ráktérítő blog Facebook oldalát, hogy elsőként értesülhessetek az új posztok érkezéséről, és elérhessetek olyan tartalmakat, amik itt nem jelennek meg! 

 Klikk ide 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hodgkin-rak.blog.hu/api/trackback/id/tr3315868180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása