Szóval újra itt vagyok. És mielőtt megkérdeznéd, nem, nem újult ki a rákom. Kaptam helyette egy másikat. Na nem mintha hiányzott volna, de most már tuti, hogy ez kurvára nem kívánságműsor. Olyan vagyok b+ mint a Netflix. Kezdődik egy újabb évad. Vártad? Én nem annyira.

Ha jól emlékszem február környékén kaptam meg az első kínai oltásom. Néhány nappal később voltak náthás tüneteim, kicsit nehezebben is nyeltem, olyan volt mintha folyamatosan meg lenne dagadva az orrmandulám. Nem nagyon törődtem vele, simán betudtam az oltás utáni mellékhatásnak. Aztán pár héttel később mentem az előző rákom utáni első pet/CT-re, ami kiváló eredményt mutatott, komplett remisszióba kerültem. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy sehol a szevezetemben nem volt nyoma semmilyen ráknak. Kb egy héttel később megkaptam a második oltásom, az a fura mandula dagadós tünet nem nagyon változott. Különsképpen azért nem aggódtam, hiszen a pet szerint tiszta voltam, ráadásul egy totál legyengült immunrendszerre kaptam meg az oltásokat, bőven benne lehetett a pakliban, hogy emiatt húzódik el a dolog. Nem emlékszem teljesen pontosan a részletekre, így arra sem, hogy mikor jött el az idő, hogy már annyira tele volt a tököm ezzel, hogy elmentem a háziorvoshoz. Megvizsgált, semmi. Látja a mandulám, kicsit meg is van duzzadva, de semmi több. Nincs teendő. Mondom oké.

Tanulva a korábbi rábaszós sztorimból, nem hagytam annyiban a dolgot és bejelntkeztem a szigetszentmiklósi fül orr gégészetre és gyorsan el is mentem és, és, ja nem. Pontosabban úgy volt, hogy heteken keresztül próbáltunk bejelntezni a fül orr gégészetre, de nem nagyon jártunk sikerrel. Aztán amikor úgy döntöttem, hogy megpróbálom a Sotét, egyszercsak mégis összejött. Kaptam is egy nem olyan nagyon távoli jövőben lévő időpontot. Elmentem, kivártam a sorom, majd egy meglehetősen felületes és kicsit életunt doktornő amúgy tessék lássék módon megvizsgált, majd mondta, hogy akkor pár hónapig figyelgessük, hogy mi történik. Mondom neki, hogy én nem figyelgetni akarok, hanem cselekedni, mert már mindentől parázok. Rákom volt, ne szarozzunk, nem kockáztatok.  Ha nem csinálnak semmit, megoldom magánban. Azt mondta akkor oké, ír egy beutalót a Sotéra. Mondom kiváló. Felhívtam a Sotét, kaptam egy időpontot kb egy héten belülre. Odamentem, kikérdeztek mindenről, nagyon alaposan megvizsgáltak, kifejezetten éreztem, hogy törődnek. Ez mindig megnyugtató. Az már kevésbbé, hogy kiderült, hogy nem egy, hanem kettő kis biszbasz van, a második pedig a nyelvgyökömön. Dokinénivel egyeztettünk egy időpontot a műtétre. Nem lesz vészes mondta, tíz percen belül mindennel együtt megleszünk. Céldátum augusztus 13 péntek. Dokinéni nem babonás ugye? Nem. Oké akkor csináljuk. Amúgy ez az egész azért vicces mert én kértem, hogy pénteken csináljuk a dolgot, hogy a következő két pihenős nap hétvégére essen ne pedig munkanapra. Na mindegy, nem olyan para a péntek 13. Mi baj lehet?

Természetesen nem lett semmi a műtétből, mert lebetegedtem, Időpontok pedig nagyon zsúfoltak, így a következő szabad péntek valamikor szeptember elejére volt csak. Nem örültem, hogy eddig húzódik, de mit lehet tenni. A helyzet egyébként picit fokozódott, mert mintha nőtt volna a kis biszbaszom, legalábbis érzésre. Eljött a műtét napja, megérkeztem reggel fél nyolcra, megcsinálták a covid tesztet, majd befeküdtem az osztályra. Aludtam egy jót délig, majd úgy döntöttem, hogy tisztességesen meg fogok ebédelni, mert tudtam, hogy műtét után két hétig csak pépeset ehetek és az nem annyira jó. Egyből beugrottak a kiváló honvédos szendvicsek aminek köszönhetően elöntött a nosztalgia hullám. OMG, emlékeztek? Mondjuk itt erre esélyem sem volt, így a sarki gyrososnál toltam egy hatalmas gyrost, tele hagymával és csípőssel. Amikor megettem, döbbentem rá, hogy lehet, hogy nemsokára a számban fognak turkálni, és minden lehelletemmel a doki néni arcába fogom tolni a tömény ételszagot. Ez nem annyira jó. A következő fél órában mindenféle praktikával próbálkoztam, de nem jártam igazán sikerrel. Szerencsére a műtét csak valamikor du. három felé következett, így megoldódott a probléma magától.

A műtőben kurvagyorsan kiderült, hogy a nyelvgyökömön lévő kis szarosból egy kb másfél centis daganat lett. Volt neki tartása és tapintható körvonala.Ez nagyon nem jó. Így ott nem csak lecsípni kellett a biszbaszt, hanem a daganatból mintát is venni szövettan céljából. Amúgy a dokinéni lenyűgöző volt. Ott voltam félig ülő poziban, konkrátan tátott szájjal néztem azt ahogy dolgozik bennem. Figyeltem a mozdulatait, a szemét, a kommunikációját és hihetetlen megnyugtató volt, hogy áradt belőle szakértelem, a magabiztosság, a fókuszáltság. Nekem ez kell. Csak ez kell. Tudtam, hogy kifejezetten jó kezekben vagyok és azt is tudtam, hogy ha további kezelésre lesz szükségem nem is akarom, hogy máshoz kerüljek. Pont ugyanazt éreztem mint a Honvédban a hematológusommal. Megkaptam a Sotén a párját. A műtét egyébként nem volt egy nagy kaland. Kis zsibbasztás után körbeinjekcióztak, majd vagdostak, és vagdostak. Aztán jött a seblezárás. Azt hittem varrni fognak, de nem. Lézerrel égették a sebet. Nem volt para, bár meglehetősen szürreális amikor a saját húsom égetéséből származó füstöt tüdöztem le, mert ugye levegőt venni azért mégiscsak kell. Az volt csak kellemetlen, hogy nagyon véreztem. A vártnál jobban. Ezért nem volt sima bezárom aztán jónapot, hanem ott tamponálgattak, lézerezgettek, dolgozgattak. Aztán egyszercsak elengedtek, mehettem fel a szobába. Este hat felé hazamentem. A következő három napban olyan volt mintha minden alkalommal sünt nyelnék. Nem részletezem, beszaratós. De aztán szépen elkezdett napról napra enyhülni. Szűk másfél hét múlva már ettem az erőset és ittam a kólát. Vezérnek kell lenni, na.

A szövettan eközben csak nem akart megérkezni. Gyűlölöm ezt a fajta várakozást. Egyrészt nem számítottam persze semmi jóra, hiszen van előéletem és ha nő egy mirígyszerven egy daganat, akkor legvalószinübben a limfóma miatt lesz az. A másik nyomorult eshetőség az volt, hogy nem a limfóma, hanem valami szájüregi rák lesz az. Másrészt viszont miért lenne limfoma? Amikor a pet/CT negatívot mutatott, már éreztem ezt a szart. A dokinéni egyébként a limfómára tippelt, a hematológusom meg arra kifejezetten nem. Mondjuk a limfómától én sem paráztam annyira, sőt szinte kívántam, hogy az legyen. Azt már ismerem, az ellen már harcoltam, van benne rutinom, tudom mire számíthatok. Hát nem jött be. Ez egy kurva laphámdaganat (carcinoma planocellulare). Ez egy rendes rák, na. Mennyi ennek a valószinüsége? Mi a szart követtem el előző életemben, hogy éppen, hogy túl vagyok az egyik harcon, már szalad felém a kovetkező pofon? Mondtam már másfél éve is, hogy ha a dolgok nagyon smakkolnak, ha minden nagyon szépen össze van állva, akkor az nagyon gyanús.  Hát nem véletlen volt már megint gyanús b+.

Persze ma is közvetlen meló elött jöt meg a szövettan, de most nem voltam olyan rutintalan mint tavaly. Nem mentem haza a hírrel, hanem bementem dolgozni. És toltam egy nagyon erős, produktív napot. Kurva jól esett. Aztán persze délután már színt kellett vallanom. Kértem a felségem, hogy a kisfiút vigye át a keresztanyjához, és beszéljük meg a dolgot kettesben. Így is lett. Beszéltünk és kicsit olvasgattunk. Hogy hogy mit? Hogy hogy mit? Hát a google-t természetesen. Ott lesz az ember igazán okos nem? Megtaláltam a lelet alapján a keresett oldalt, majd amikor odaérek az esélyekhez a következőt olvasom. Illetve először csak olvastam volna, de konkrétan elakadt a szavam ár másodpercre. Csupán a betegek 20%-a éli meg az első évet. 20%. Egy év. Na milyen? Hogy hangzik? Nyilván otthon azonnal durrant a pezsgő, repült a konfetti. Ja, nem. Megint ugyanaz mint tavaly. Mi lesz a gyermekkel, hogy fogja ezt feldolgozni? Már megint itt vagyunk? Te jó ég. 20%. Egy év. Aztán persze győzött a józan és megint telefont ragadtam és megint megpróbáltam beszélni a dokinénivel. És most sikerült. És kértem, hogy őszintén beszéljünk bármi is van, nekem aztán nem kell a bullshit. Szépen felvázolta, hogy mi az ábra és világos lett, hogy egy apró körülményt nem tudtunk amikor keresgettük, hogy ebből a szarból kétféle van. Van egy olyan amikor a mittudomén milyen sejtekhez egy mínusz, és van egy olyan amikor a másik esetben egy plusz jel van társítva a leleten. A mínusz a ngyon rábaszós, nekem a plusz van, ráadásul ez valami HPV kötöttséget mutat. Szóval nem fogok meghalni egy éven belül. Legalábbis ebben valószinüleg nem. Dokinéni azt mondta, hogy még nagyon az elején elkaptuk, valószinüleg lokális, kevéssé valószínü, hogy van áttét ennyi idő alatt, így van esély a gyógyulásra. Persze hallottam én már ilyet, aztán tessék. Na mindegy, ez a hír már tényleg egy örömünnep volt ahhoz képest amit olvastunk. 

Itt tartok most. A következő két-három hétben sok minden el fog dőlni. Lehet eső, lehet sár. Igyekszem mindent megírni. Kérlek, vegyétek újra elő a bibliákat, az imákat, a keresztbe tett ujjaitokat, bármiteket. Kinek milye van. És ne fukarkodjatok, tényleg szükségem van rátok.

Hja és még annyit, hogy aki az egészből azt szűri le, hogy a kínai covid oltástól rákos lesz valaki, akkor az konkrétan egy barom, én erre több szót vesztegetni sem vagyok hajlandó.

És mindörökké Ferencváros!

Ne feledjétek!

Keressétek, kövessétek, lájkoljátok a Ráktérítő blog Facebook oldalát, hogy elsőként értesülhessetek az új posztok érkezéséről, és elérhessetek olyan tartalmakat, amik itt nem jelennek meg! 

 Klikk ide