Kb. három hónapja kezdődött. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért cselekedtem. Hamar kiderült, hogy rákos vagyok. Tudtam, hogy konkrétan rábasztam. Eleinte a kérdés csak az volt, hogy mennyire. Azóta kiderült, hogy egy igazi hullámvasútra váltottam jegyet, amiről még egy darabig biztosan nem lesz leszállás. A legrosszabb persze nem ez. A legrosszabb az, hogy a környezetemben mindenkit "felrángattam" erre az őrült szerkezetre
De mielőtt belevágnék az egészbe, legyen itt pár szó arról, hogy ki vgyok, és miért írom ezt a blogot.
Reinhardt Norbert vagyok (szólítsatok csak Norbinak), 46 éves, egy két éves, csodálatos kisfiú apukája, férj és szerintem egy kifejezetten jómunkásember. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de nekem nulla éves korom óta fontos, szóval, mindhalálig Ferencváros!
Egyébként így néz ki egy rákos beteg 2020.01.26-án.
Fogalmam sincs, hogy van-e írói, vagy legalább valamennyi publicista vénám, de van két nagyon jó okom arra, hogy belevágjak ebbe.
Az első. Amikor kiderült, hogy mivel nézek szembe, nyilván azonnal rácuppantam a netre és elkezdtem vadul gyűjtögetni az információkat. Rengeteg tanulmány, cikk, weboldal, és néhány blog is van a témában. De egy olyan sem volt, ahol egyben mindent megtalálhatok a Hodgkin kórról, a diagnosztikáról lépésről lépésre, a magyar egészségügyről, konkrétan a kemóról, sugárkezelésről, immunterápiáról, a csontvelő transzplantációról, az előkészületek fontosságáról, az azonnali és késői mellékhatásokról, az esélyekről, a család, barátok, munkatársak reakcióiról, arról, hogy ki mit és miért csinál vagy éppen mit nem csinál, röviden arról, hogy mi vár rám. Megpróbálom ezt az egész őrületet valahogy rendszerbe fogni, és minden aspektusból bemutatni kendőzetlenül, őszintén. Biztos vannak és lesznek olyanok akik abba a cipőbe lépnek bele ami egy ideje már az én lábamat is nyomja, és ha rátalálnak a blogomra, kaphatnak első kézből származó infókat, és esetleg reményt is, hogy meg lehet gyógyulni. Merthogy én meg fogok, az kurva élet. Nincs más választásom.
A másik ok, hogy akámennyire is erős vagyok mentálisan, akármennyire is egy harcos fajta vagyok, nagyon komoly kihívások elé állít a rák, és nem csak fizikálisan. Érzem, hogy sokszor nehezen dolgozom fel az újabb és újabb negatív infókat, híreket. Nehezen boldogulok azzal is, hogy látom, hogy a közvetlen környezetemre mennyire rányomja a bélyegét ez az egész. És érzem, hogy ki kell beszélnem. De tudom azt is, hogy nem nyomhatom állandóan agyon ezzel a problémámmal a szeretteimet, mert néha nekik amúgy is nehezebb mint nekem. Szóval kiírom magamból. És a két ok miatt így lesz ez egy igazi win-win szituáció.
A következő posztokban már konkrétan arról lesz szó, hogy mit találtam magamon, hova mentem, milyen falakba ütköztem, végül kik és hogy segítettek diagnosztizálni, és persze mit találtak nálam.
Jelen állás szerint a kezelések március első hetében fognak kezdődni, így aztán 2020.03.02-án fogom utolérni magam, és onnantól kezdve realtime fogok jelentkezni. Terveim szerint minden kemo utáni harmadik napon egy aktuális fényképes posztban osztom meg a parádés élményeimet. Ezen kívül ha van valami, megpróbálok nem rest lenni és megírni.
Még annyit, hogy lesznek alkalmak amikor nagyon nyersen fogok fogalmazni, de ez csak azért lesz, mert tű pontosan szeretném megmutatni, hogy az adott szituációt, hogyan éltem/élem meg. Nem fogom másnak mutatni magam csak azért, hogy valakinek kevésbbé legyek antipatikus. Remélem ez elfogadható így.
Én felkészültem, kezdődjön az őrület.
2012.09.25. UPDATE: Ebből a szarból kijöttem, aztán pár hónappal később bekaptam egy másfajta rákot, ami egyébként ennek a csodának volt az egyenes következménye. A 41. bejegyzéstől már errő írok tovább.
SPOILER: No para, végül ezt is lenyomtam, már több mint két éve teljesen oké vagyok. És ez már így is fog maradni :)
